Biográfia: Blaise Pascal

Blaise Pascal korának egyik kiemelkedő és igen sokrétű tudósa 1623-ban született a Francia országi Clermont-Ferrant-ban. Meghatározó eredményeket ért el a matematika, a fizika, a filozófia, a teológia és az irodalom területén is.

Pascal már kiskorában csodagyereknek számított. Apja liberális oktatási szellemet vallott és gyermekét saját maga tanította. Pascal igen korán elkezdett foglalkozni geometriával, és 12 éves korára már „újra felfedezte” Euklidész törvényeinek többségét. 15 éves korára már kidolgozott számos jelentős ábrázoló-geometriai tételt, többek közt a titokzatos Pascal hatszöget, 16 évesen pedig megjelentette élete első művét Essay of Conic Sections (Esszé a kúpszeletekről) címmel. 1642-ben 19 éves volt, mikor megalkotta a világ első fennmaradt automatikus helyérték átvitelképzéssel rendelkező mechanikus számológépét ( Pascaline). 25 évesen kísérletsorozattal igazolta, hogy a légnyomás a föld feletti magassággal arányosan csökken, s ebből levezette, hogy az atmoszféra feletti térben vákum kell legyen. 30 évesen megalkotta a hidrosztatika alaptörvényét, a később róla elnevezett Pascal törvényt, melyet Treatise on the Equilibrium of Liquids (Értekezés a folyadékok egyensúlyáról) című művében részletesen ki is fejt. 1654-ben, 31 évesen tanulmányozni kezdte a később róla elnevezett Pascal háromszöget és annak a valószínűség-számítással való kapcsolatát. Bár nem Pascal alkotta meg és tanulmányozta elsőként e háromszöget, de Treatise on the Arithmetical Triangle (Értekezés az aritmetikai háromszögről) címü műve illetve a binomiális együtthatókkal való kapcsolatának elemzése a legfontosabb értekezés ebben a témában. 1654 nyarán Fermattal folytatott levelezésében a döntési helyzetek probléma-körével foglalkozó téziseivel a mai valószínűség számítás alapjait rakta le. Az 1654-es év vége felé Pascalt sok fizikai és lelki megrázkódtatás érte, egészségi állapota is leromlott - megtért és további életét a kereszténységnek szentelte. 1656-57 közt készült vallási témájú, anoním írásai a Provincial Letters (Vidéki Levelek). Legismertebb filozófiai műve az 1656-58 közt írt Pensées (Gondolatok), mely személyes gondolatainak gyűjteménye az ember kálváriájának és Istenbe vetett hitének témakörében.

Hosszan tartó betegeskedés és súlyos fájdalmak közepette 1662-ben, 39 éves korában halt meg egy rosszindulatú gyomordaganat miatt, mely végül átterjedt az agyára is.

Néhány példa munkássága eredményeiből:

Hírek, aktualitások

ECR 2019

ECR logo Az ECR2019 (Európai Radiológus Kongresszus és Szakkiállítás), a legnagyobb európai radiológiai találkozó keretében a Pascal Team Kft is bemutatta komplett digitális röntgenportfólióját.

Tovább ....

Pályázatok

PályázatokA Pascal Team Kft. mára már több európai uniós forrásból finanszírozott pályázatot nyert el mind a 2007-2013-as, mind pedig a 2014-2020 programozási időszakban.

Tovább ....

Névadónkról

Blaise Pascal

Blaise PascalBlaise Pascal korának egyik kiemelkedő és igen sokrétű tudósa 1623-ban született a Francia országi Clermont-Ferrant-ban. Meghatározó eredményeket ért el a matematika, a fizika, a filozófia, a teológia és az irodalom területén is ....

Tovább ....